Idelenn - Vers

Amikor anyám méhe kilökött még nem tudtam,

Hogy csatatér lesz szülőhazám.

Amikor az első korty levegőtől sírtam nem tudtam:

Sok könny lesz még ezután.

Amikor anyám emlőiből szoptam a tejet még nem tudtam,

Hogy meg kell becsülnöm

Minden egyes cseppjét az éltető nedűnek,

Mert sokáig éhen kell csücsülnöm.

Amikor az első szívdobbanást éreztem még nem tudtam,

Hogy halál lesz a vége.

Amikor vigyorgó reggelimet ettem nem sejtettem,

Hogy magány lesz ebédre.

Amikor táncoltam és bohóc voltam nem tudtam,

Hogy mire jó a játék!

Amikor az első pofont kaptam eszembe sem jutott,

Hogy mennyi lesz, mi fáj még.

Két anya közt lubickolva nem sejtettem,

Hogy nagy lesz az ára.

Két apa között félúton nem gondoltam:

Egy sem lesz vacsorára.

Amikor álmodoztam még nem sejtettem,

Hogy hiányomat élem,

Amikor először megijedtem még nem tudtam előre,

Hogy a lelkem olyan, mint a vérem.

Ádám voltam a Paradicsomban, akit emberi vére

Kiűzött Édenből.

Káin voltam, a Száműzött, mert megöltem

Vérem a véremből.

Ember lettem, mert a farkam azt mondta:

Ember vagy, nem angyal!

Nem voltam tovább jó, mert ember lettem.

Ember, szabad akarattal.

Részem lett a jó s a rossz. Nem tudtam előre,

Bármennyit is láttam,

Hogy a rossz birtokában önmagamat bántom,

És mindent megbántam.

Akartam más lenni, mint vagyok, mert nem tudtam előre,

Hogy ez hiú ábránd!

Hiszen minden vágyam magam ellen fejsze,

Amivel gyökereim vágják.

Ki akartam tépni a szívem, csak azért,

Hogy ne fájjon!

Azt akartam, hogy ne legyen lélek, hogy ne legyen,

Ami az eszem elé álljon!

Kívántam, majd gyűlöltem az Istent, mert nem hittem el,

Hogy hagyja, hogy ez legyen!...

Mert az Istenre fogtam mindent, amit ember az emberrel

Megtesz. Veled, velem.

Túl sok volt látni az értelmetlen életek hadát.

Kellett hozzá Isten,

Hogy elviseljem a nyomorúságos halált,

Amit életnek nevezünk itt lenn.